Ferenczi Szilvia: A Pormanó felbukkan

Éjjel Vili furcsa neszt hall a szobában, és egy meglepő lénnyel találkozik: a pormanóval. Az új lakó a legváratlanabb helyeken bukkan fel, csámcsogva eszik az ágy alatt és tiltakozik a fürdés ellen. A kis bajkeverő Vilivel tart az iskolába, de bizony ott nyoma veszik. Nincs mese, meg kell menteni! A kéményseprű és az ereszlakó siet a fiú segítségére. Érdekel, hogy lehet kijutni egy porszívóból? Hogy lehet kötélugrást tartani egy kémény belsejében? Hogy lehet feltűnés nélkül felmászni egy tanár fejére? Izgalmas kalandok, sok nevetés és kedves kis lények várják a gyerekeket ebben a vidám történetben. 

Ritkán veszek részt könyves nyereményjátékban, de ez már a második alkalom volt, hogy nyertem, ezúttal a Blogturné Klub keretein belül a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából.

A főszereplő, Vili, harmadik osztályba jár, hétköznapi kisfiú. Egy éjszaka azonban arra ébred, hogy valami motoszkál a szobájában. Először egerekre gyanakszik, de azok nem adnak ki ilyen hangokat. Hát akkor mégis mi lehet? Hát persze! Egy pormanó.
Hamar összebarátkoztak, és egyből kalandokba keveredtek. Csak három nagy ellensége van a pormanónak: a porszívó, a kuka és a víz. Együtt töltött első napjukon mindhárommal szembekerült a kis lény.
Egy napon Vili az iskolából hazatérve nem egy, rögtön kettő manót talál a szobájában. Az új jövevény a piszkosszürke gombóccal ellentétben koromfekete (vagy inkább kormos fekete), és leginkább egy üvegmosó keféhez hasonlít. Ő a Kéményseprű.
A folyton mozgó Pormanó hamar bajba kerül, és magával rántja szegény-szerény Kéményseprűt, hatalmas kalandba keverve így Vilit és annak legjobb barátját is.

Viszonylag ritkán kerül a kezembe mesekönyv, akkor is általában rövidebb fajták, amiben több, nem feltétlenül összefüggő történet van. Örülök, hogy elolvashattam, főleg a nagyon kis szerethető, különböző jellemmel felruházott karakterek miatt.

A főszereplő a Pormanó, de én sokkal jobban megkedveltem a kéményben lakó Kéményseprűt. Ő szerény, félénk, nyugodt kis szerzet. Vele könnyebb volt azonosulnom, mint a folyton mozgó, gyakran kalamajkába keveredő, sértődékeny kis Pormanóval.
Sajnos még nem találkoztam itthon egyetlen manóval sem, de ahogy körbenézek, biztos vagyok benne, hogy többen is laknak itt. Talán már túl idős vagyok, hogy megjelenjenek előttem J

Külön említésre méltóak Ráduly Csaba illusztrációi. Nagyon aranyosak a képek, bár nem mindenhol egyezik a szöveggel.

Kiskoromban valószínűleg letettem volna ezt a könyvet elég hamar, de persze ez nem mérvadó, mégis csak lány vagyok. Mindig is jobban szerettem, ha a főszereplő is hasonló nemű velem – mára ez már nincs így. Azt is tudom, hogy ha ezt a könyvet odaajándékozom majd egy kisgyereknek, nem valószínű, hogy lánynak fogom adni. Úgy gondolom, hogy inkább fiúknak szól.
Viszont kalandos a cselekménye, egy idő után én is izgulni kezdtem, hogy mi lesz ezekkel a kis manókkal.

5-10 éves gyerekeknek, akik szeretik az ilyen történeteket, érdemes felolvasni, másodikos kortól pedig elolvasni. J

Általam adott pontszám: 4