2016. június 27.

Benjamin Mee: Az igazi kaland

Benjamin Mee, a szabad szellemű, állatbarát újságíró egy régóta dédelgetett álomtól vezérelve londoni lakását és a nagyvárosi mókuskereket egy dél-franciaországi tanya nyugalmára cseréli. Gyönyörű feleségével és két gyermekükkel színes élővilág lakta, idilli környezetben telnek mindennapjaik, ám a harmónia egy szempillantás alatt szertefoszlik: Mee feleségénél, Katherine-nél súlyos betegséget diagnosztizálnak. A rosé illatú idill nyugalmát nemcsak a gyilkos kór formájában felbukkanó átok veszélyezteti, hanem egy ingatlanközvetítői brosúrában rejtőző áldás is, egész pontosan egy hirdetés, amely a Dartmoor Vadasparkot kínálja eladásra. A családi körben működtetett állatkert látomása szinte a teljes Mee famíliát rabul ejti - többek között a hetvenes évei közepén járó, szafaritúrákon oroszlánokat simogató édesanyját, aki még a tetemes családi örökséget is hajlandó feláldozni az állatkertért. Persze a siker és az állatkert megnyitása felé vezető úton akadályok tömege tornyosul Benjamin és hűséges segítői elé: borúlátó bürokraták, fukar bankok, szabadságvágytól fűtött farkasok, valamint véget nem érő felújítási munkálatok nehezítik a célba érést. A Guardian egykori munkatársának első könyvében a szépirodalmi, dokumentarista, illetve tudományos elemek Gerald Durrell műveit idéző egyveleget alkotnak: Benjamin Mee gördülékeny, humoros stílusa letehetetlenné teszi a Dartmoor Vadaspark újjászületésének történetét.
Kata már többször említette nekem, hogy el kellene olvasnom a könyvet és utánam talán ő is írna a filmadaptációról. Jó ideig tartott, mire végre a kezembe vettem és valahogy nem is kötött le annyira, mint szerettem volna, de akkor nézzük, milyen is volt valójában.

Nem mindenkivel történik meg, hogy hirtelen felindulásból egy állatkertet vásároljon, de Ben Meevel történetesen igen. A Franciaországban vett farmról, melynek szépítését még be sem fejezte a szabadúszó újságíró, visszaköltözött Angliába, távol Londontól, egészen Devon megye legnagyobb városának közelébe családjával, hogy anyukájával és testvéreivel egy nagyobb házban lakhassanak. Az más kérdés, hogy ehhez az épülethez ajándékba járt egy vadaspark.
Az egész család lelkesen kezdett dolgozni a végeláthatatlan és sokszor igazán kemény projekten, bár már a vásárlás közben is komoly problémák adódtak. A bankok nem szívesen adnak kölcsönt ingatag vállalkozásoknak, ez pedig több volt, mint bizonytalan. Márpedig ha nem működő vadasparkról is van szó, attól az állatokat el kell látni, a gondozóknak pedig szükségük van a fizetésre. Mindez bevétel és támogatás nélkül szinte lehetetlen.
„A pénztárosnőt valósággal elkábította a kassza, a sorban állók mintha iszapban mozogtak volna. Amikor végre-valahára – lassított felvételben – lebonyolódott az első tranzakció, a távozó vevő visszalebbent a sorba, és felragadott egy doboz mentolos cukrot. – Bocs, ezt elfelejtettem! – Hogy ekkor ki nem törtem, az a világ nyolcadik csodája.”
Benjamin feleségéről ekkor már kiderült, hogy agyában rákos sejtek növekednek. A gyilkos korral való küzdelem sokat kivesz mindkettőjükből, de ez sem gátolhatja meg őket abban, hogy nekivágjanak az igazi kalandnak.
Felesége mellet még megismerhetjük Ben testvéreit, anyukáját, gyermekeit, de mindenek előtt a csapatot, akik közreműködtek az álom megvalósításában. Többen otthagyták a jobban fizető munkahelyet, hogy segíthessék a Mee család terveit, amely szinte végig kétesélyesnek bizonyult.
A szereplőknek nem mindig kapjuk meg a teljes jellemzését, de szinte kivétel nélkül megtudjuk, hogy ki honnan került oda, nincsenek csak úgy égből pottyant emberek.
A Mee család
Ami a könyv érdekessége – talán egyik célja is –, hogy bemutatja a különböző állatok szokásait akár a vadonban, akár az állatkertben. Ami külön jó, hogy legtöbbször humorral átszőtt jelenetekben teszi ezt. Néhány rész ismeretterjesztő szövegnek is beillik, mégis távol állt az unalmastól, sőt. A park állatai mellett beszél a lakóhelyein honos élőlényekről vagy éppen, hogy mit kell tenni, ha az ember egy vaddisznóval vagy egy pumával találja szemben magát.

Meglepően olvasmányos a történet, személy szerint én nem vártam volna, hogy tulajdonképpen egy állatkert megnyitásához vezető útnak dokumentációja ennyire érdekes is tud lenni.

Negatívumként meg kell említeni, hogy nagyon kevésnek hat a regény. Az olvasó érzékeli a problémákat, az idő lassú vagy gyors múlását, de igazából nagyon hamar vége lett. Nem feltétlenül kellet volna alig háromszáz oldalba belesűríteni, nyugodtan lehetett volna még száz oldallal több, de ez a hossz éppen ideális ahhoz, hogy minél több ember kedvet kapjon az olvasásához.
A másik szívfájdalmam, hogy több állatokat érintő leírás is szerepelhetett volna benne. Bárki bármit mond, ezek voltak a legérdekesebb részek.

A borítójáról annyit, hogy egyszerű filmes borító, és bármennyire jól is néz ki Matt Damon, nem igazán szeretem ezt a fajta megoldást.
Sebaj, még mindig szebb, mint az egyik angol nyelvű kiadás külseje.

Vajon ez a könyv is a hirdetése az állatkertjének? Minden bizonnyal, de a nyitást megelőző kemény munka, a hitük, hogy ez működőképes vállalkozás lehet, és hogy a reménytelennek tűnő helyzetekben is találtak megoldást, megérdemlik a lehető legnagyobb figyelmet.
Eddig még nem volt szerencsém Gerald Durrelltől olvasni (ha munkásságát valamilyen szinten ismerem is), de nevét a könyvben többször említik, és a fülszöveg is elárulja, hogy sok hasonlóság van kettejük művei között.
Ennek a sokszor szomorú, vicces vagy éppen megható történetnek bármelyik nyugalmas délután neki lehet állni, nem túl hosszú, és mindig felemelő ilyen sikertörténeteket olvasni.

Általam adott pontszám: 3 

Ha felkeltette érdeklődésedet a könyv, megvásárolhatod magyar nyelven itt, angol nyelven pedig itt.

Itt pedig elérhetitek a vadaspark honlapját, ahonnan a képek is származnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése